Header-banner
felső banner
diákmunka
Nyaranta több ezer diák vállal munkát. Gyakran csak a nyaralásra való szeretnék megkeresni, de sok olyan diák is munkát vállal, aki a tanulmányai folytatására szánja a keresetét. A munkák nagyon változatosak,... Tovább!

Botrányt okozhat a kancellári rendszer?

ParlamentAz Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) várhatóan még július folyamán kiírja a pályázatokat az állami felsőoktatási intézmények kancellári pozícióra – tájékoztatta a tárca az Indexet. A pályázatokat még a nyáron el is bírálják, annak érdekében, hogy szeptember elsejétől kinevezhessék a harminc állami egyetem és főiskola élére a kancellárokat. Konkrét nevekről egyelőre nem hallani, ami az Index értesülései szerint nem véletlen, mivel a döntés a kormányfő szűkebb környezetében születhet majd meg.

A kancellári rendszer bevezetésével a kancellárok nagyobb jogkört kapnak, mint az eddigi gazdasági igazgatók, ők képviselik majd az állam érdekeit, akár még a rektorral szemben is. A kancellárok felettese az oktatásért felelős miniszter lesz, megválasztásukba semmiféle beleszólása sem lesz az egyetemi szenátusnak, és elmozdításukról sem dönthetnek – derül ki az Index cikkéből. A kancellárokat a kormányfő nevezi ki. Amennyiben a rektorok nem értenek egyet a kancellár valamely döntésével, akkor a minisztériumhoz kell majd fordulniuk.

Az Index több kormányzati kapcsolattal is beszélt. Egy egyetemi vezető így nyilatkozott: "a kancellárok személye lényegében egyetlen helyen dől el, de ez nem a minisztérium, hanem annál följebb van. Nem csodálkoznék, ha magának az új felsőoktatási államtitkárnak és a miniszternek sem lenne jelenleg fogalma ezekről az emberekről”. Az alkalmas emberek köre nagyon kicsi, viszont a leendő kancellároknak nem írták elő a gazdasági végzettséget. Az egyik fővárosi felsőoktatási intézmény képviselője úgy gondolja, hogy amennyiben rossz kancellárokat választanak meg, akkor botrányos működési problémák jelentkezhetnek a felsőoktatásban.

Az Index cikke alapján az egyetem tudományos és gazdasági vezetésének szétválasztása, hiszen az integráció után bonyolult szervezetek alakultak ki. Ezek gazdasági vezetésére pedig nem mindig alkalmasak az alapvetően tudományos hátterű rektorok. Ami mégis problémát okoz, az a kancellár mozgásköre. Ott, ahol a kancellári rendszer jól működik (USA, Németország), a kancellár kitűzi a célokat, és a szervezeti egységekre bízza, hogy hogyan valósítják meg. Ez a működési elv a hazai rendszerben nincs jelen.

delmagyar.hu

Friss cikkek

felvi2015
Már csak pár napja maradt azoknak, akik szeptembertől valamely felsőoktatási intézményben kívánják tanulmányaikat folytatni, hogy beadják jelentkezésüket. A jelentkezési határidő 2015. február 15. éjfél. A... Tovább!
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint az általános iskolai tanulóknak péntekig kell benyújtaniuk jelentkezésüket a nappali tagozatos középiskolákba a középfokú felvételi eljárás során. A középfokú felvételi... Tovább!
9osztaly
Szerdán számolt be cikkében a Magyar Nemzet arról, hogy a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója kihelyezett mezőkövesdi ülésén többek között a kilencéves általános iskola bevezetéséről is tárgyalásokat folytat. Rogán... Tovább!
tablet
Az utóbbi években egyre nagyobb területet hódít el a digitális alapú oktatás. Ez talán nem is csoda, hiszen a passzív részvételt élményszerű, interaktív tanulássá varázsolja át. Január végén a Samsung cég újabb... Tovább!
papir_repulo
A gimnáziumi férőhelyek csökkentése ellen és a továbbtanulás mellett álltak ki az MTA munkatársai egy új tanulmányukkal. Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének hét kutatója „Az érettségi védelmében” című... Tovább!
dualis
Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár tájékoztatása szerint jövő szeptembertől közel 800-an kezdhetik meg felsőoktatási tanulmányaikat duális képzésben. 17 oktatási intézmény már jelezte, hogy... Tovább!
mta_tamogatas
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ősszel hirdette meg programját, amelynek keretében olyan kutatási terveket támogatnak, amelyek az iskolai tanulást segítő módszerek vizsgálatát és fejlesztését célozzák meg. A... Tovább!
radiator
A Napi Gazdaság 19 hazai egyetem körében végzett összegzése szerint 12 egyetem függeszti fel részlegesen működését a karácsonyi ünnepek alatt. A leállások rektori utasításra történnek, és az intézkedés előre... Tovább!
felső banner
Header-banner

Bejelentkezés

Archívum

jobb alsó banner
Header-banner