Header-banner
felső banner
diákmunka
Nyaranta több ezer diák vállal munkát. Gyakran csak a nyaralásra való szeretnék megkeresni, de sok olyan diák is munkát vállal, aki a tanulmányai folytatására szánja a keresetét. A munkák nagyon változatosak,... Tovább!

Mikortól számít óvodára érettnek a gyerek?

ujjfestesLassan közeleg az óvodaválasztás ideje, nehéz időszak ez sok szülőnek. Nehéz, mert nem könnyű eldönteni, hogy a kicsi megérett-e az óvodára, befogadja-e az intézet. Sokan féltik is a gyereket, hogy hogyan fogja eltölteni a napot a szülei nélkül. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az óvodában ott vannak a dajkák és óvónők, akik segítenek a gyerekeknek megoldani a hétköznapi feladatokat. Ugyanakkor van néhány egyszerű jele annak, hogy megállapítsuk, alkalmas-e arra a gyerek, hogy közösségbe adjuk.

Minden, amit az óvodai beiratkozásról tudni érdemes, állami és magánóvodákba egyaránt

Hazánkban, jelenleg többféle lehetőség közül választhatnak a szülők, amikor a gyermekük óvodai elhelyezésén gondolkoznak. Az állami bölcsődék és óvodák mellett magánóvodák, családi napközik, Waldorf és Montessori módszerek alapján működő intézmények is helyet kapnak a kínálatban. A nyílt napok időszakában, de még a beiratkozás előtt érdemes tájékozódni a legfontosabb tudnivalókról, jogszabályokról, kötelezettségekről, és az adott intézmények elvárásairól.

A jelenleg érvényes jogi szabályozás

Két kínai óvodában, titokban gyógyszerezték a gyerekeket

ÓvodaAz egészséges életmód az elmúlt évtizedekben, nagyon előtérbe került. Egyre többen figyelnek oda a táplálkozásra, fordítanak időt a testmozgásra vagy fogyasztanak természetes gyógyhatású készítményeket, mint például gyógyteákat. Ennek a folyamatnak a része, hogy egészségünkre úgy tekintünk, mint egy megőrzendő egyensúlyi állapotra. A prevenció éppen ezért sokkal nagyobb hangsúlyt kap, mint korábban. Ha csak lehet, megpróbáljuk elkerülni a gyógyszeres kezelést.

Oldalak

Friss cikkek

felvi2015
Már csak pár napja maradt azoknak, akik szeptembertől valamely felsőoktatási intézményben kívánják tanulmányaikat folytatni, hogy beadják jelentkezésüket. A jelentkezési határidő 2015. február 15. éjfél. A... Tovább!
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint az általános iskolai tanulóknak péntekig kell benyújtaniuk jelentkezésüket a nappali tagozatos középiskolákba a középfokú felvételi eljárás során. A középfokú felvételi... Tovább!
9osztaly
Szerdán számolt be cikkében a Magyar Nemzet arról, hogy a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója kihelyezett mezőkövesdi ülésén többek között a kilencéves általános iskola bevezetéséről is tárgyalásokat folytat. Rogán... Tovább!
tablet
Az utóbbi években egyre nagyobb területet hódít el a digitális alapú oktatás. Ez talán nem is csoda, hiszen a passzív részvételt élményszerű, interaktív tanulássá varázsolja át. Január végén a Samsung cég újabb... Tovább!
papir_repulo
A gimnáziumi férőhelyek csökkentése ellen és a továbbtanulás mellett álltak ki az MTA munkatársai egy új tanulmányukkal. Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének hét kutatója „Az érettségi védelmében” című... Tovább!
dualis
Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár tájékoztatása szerint jövő szeptembertől közel 800-an kezdhetik meg felsőoktatási tanulmányaikat duális képzésben. 17 oktatási intézmény már jelezte, hogy... Tovább!
mta_tamogatas
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ősszel hirdette meg programját, amelynek keretében olyan kutatási terveket támogatnak, amelyek az iskolai tanulást segítő módszerek vizsgálatát és fejlesztését célozzák meg. A... Tovább!
radiator
A Napi Gazdaság 19 hazai egyetem körében végzett összegzése szerint 12 egyetem függeszti fel részlegesen működését a karácsonyi ünnepek alatt. A leállások rektori utasításra történnek, és az intézkedés előre... Tovább!
felső banner

óvoda

Header-banner

Bejelentkezés

Archívum

jobb alsó banner
Header-banner