Header-banner
felső banner
diákmunka
Nyaranta több ezer diák vállal munkát. Gyakran csak a nyaralásra való szeretnék megkeresni, de sok olyan diák is munkát vállal, aki a tanulmányai folytatására szánja a keresetét. A munkák nagyon változatosak,... Tovább!

Három százalékkal nőtt a pedagógusok létszáma

pedagogusAz elmúlt években tapasztalható volt a pedagógusok számának folyamatos csökkenése, de a legfrissebb adatok szerint ez a folyamat megállni, sőt megfordulni látszik. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványa szerint tavaly a pedagógusok száma három százalékkal növekedett.

Az adatok szerint 2013-ban nappali és nem nappali képzésen mindösszesen 1 millió 986 ezren vettek részt iskolarendszerű oktatásban. Ez a 2005-ös évhez képest 13 százalékos csökkenést mutat, ami nagyobb arányú, mint az oktatásban érintett korcsoport létszámcsökkenése, hiszen az 5-22 éves korosztály létszáma ugyanezen időszak alatt csak 11 százalékkal esett vissza. Részben az érintett korosztály létszámának változásából, részben pedig a beiskolázási életkor szigorításából fakadóan, az általános iskolások száma tavaly már nem csökkent tovább, sőt kismértékben növekedett is.

A középfokon nappali képzésben résztvevők száma 2013-ban 7 százalékkal csökkent, ami 502 ezer tanulót jelent. A szakiskolások arány az elmúlt évtized utolsó harmadában növekedett, de 2011-től csökkenés tapasztalható, tavaly 23 százalék volt az arányuk. A gimnazisták arány növekedett az elmúlt két évben, tavaly 37 százalék volt, a szakközépiskolások aránya pedig 41 százalék.

A felsőoktatásban tanulók száma az elmúlt nyolc évben körülbelül 25 százalékkal csökkent. Nappali képzésen csak 2009 óta tapasztalható ez a folyamat, de a nem nappali képzéseken már 2005 óta. Tavaly nappali képzésre 53 ezren jelentkeztek, 78 százalékuk nyert felvételt. Mesterképzésen 16 ezren kezdhették meg tanulmányaikat a 22 ezer felvételizőből.

A KSH kiadványa szerint folyamatosan javul a népesség iskolázottsága. A népszámlálás adatai azt mutatják, hogy 2001 ás 2011 között az érettségizettek aránya 28 százalékról 31 százalékra növekedett a 25-64 évesek között. A diplomások aránya 21 százalék volt, ami 7 százalékpontos növekedést jelent. Mindeközben elmondható, hogy a csak általános iskolai végzettséggel rendelkező száma és aránya jelentős mértékben csökkent. Tavaly 91 ezren fejezték be sikeresen az általános iskolai tanulmányaikat, tehát 3,8 százalékkal kevesebben, mint 2012-ben, és körülbelül 25 százalékkal kevesebben, mint 2005-ben.

Az utolsó népszámlálás adatai szerint a diplomások 25 százaléka az oktatás és pedagógia területén végzett. 29 százalék azoknak az aránya, akik a társadalomtudományok, gazdaság, jog területeken szerzett diplomát, 17 százalék pedig műszaki területen. Egyenként 5-8 százalék közti arányt képvisel továbbá az egészségügy és orvostudomány, a természettudományok, a humántudományok és művészetek, az agrártudományok, valamint a szolgáltatások területe.

Az előző tanévben körülbelül 74 ezer pedagógus dolgozott az általános iskolákban, a női pedagógusok aránya 90 százalékra tehető. 3 százalékponttal 51 százalékra növekedett a napközi otthoni és tanulószobai ellátásban részesülő gyermekek aránya, de ez az arány még jóval magasabb az alsósok körében. Nappali képzésben 10 tanuló jut átlagosan egy pedagógusra, ez a szám évek óta állandó.

magyarhirlap.hu

dehir.hu

Címkék: 

Friss cikkek

felvi2015
Már csak pár napja maradt azoknak, akik szeptembertől valamely felsőoktatási intézményben kívánják tanulmányaikat folytatni, hogy beadják jelentkezésüket. A jelentkezési határidő 2015. február 15. éjfél. A... Tovább!
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint az általános iskolai tanulóknak péntekig kell benyújtaniuk jelentkezésüket a nappali tagozatos középiskolákba a középfokú felvételi eljárás során. A középfokú felvételi... Tovább!
9osztaly
Szerdán számolt be cikkében a Magyar Nemzet arról, hogy a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója kihelyezett mezőkövesdi ülésén többek között a kilencéves általános iskola bevezetéséről is tárgyalásokat folytat. Rogán... Tovább!
tablet
Az utóbbi években egyre nagyobb területet hódít el a digitális alapú oktatás. Ez talán nem is csoda, hiszen a passzív részvételt élményszerű, interaktív tanulássá varázsolja át. Január végén a Samsung cég újabb... Tovább!
papir_repulo
A gimnáziumi férőhelyek csökkentése ellen és a továbbtanulás mellett álltak ki az MTA munkatársai egy új tanulmányukkal. Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének hét kutatója „Az érettségi védelmében” című... Tovább!
dualis
Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár tájékoztatása szerint jövő szeptembertől közel 800-an kezdhetik meg felsőoktatási tanulmányaikat duális képzésben. 17 oktatási intézmény már jelezte, hogy... Tovább!
mta_tamogatas
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ősszel hirdette meg programját, amelynek keretében olyan kutatási terveket támogatnak, amelyek az iskolai tanulást segítő módszerek vizsgálatát és fejlesztését célozzák meg. A... Tovább!
radiator
A Napi Gazdaság 19 hazai egyetem körében végzett összegzése szerint 12 egyetem függeszti fel részlegesen működését a karácsonyi ünnepek alatt. A leállások rektori utasításra történnek, és az intézkedés előre... Tovább!
felső banner
Header-banner

Bejelentkezés

jobb alsó banner
Header-banner