Header-banner
felső banner
diákmunka
Nyaranta több ezer diák vállal munkát. Gyakran csak a nyaralásra való szeretnék megkeresni, de sok olyan diák is munkát vállal, aki a tanulmányai folytatására szánja a keresetét. A munkák nagyon változatosak,... Tovább!

A két tannyelvű iskolák köre is szűkülhet?

handEgy, a Magyar Közlönyben október végén megjelent minisztériumi rendelet értelmében a két tannyelvű iskoláknak a jövőben új kritériumoknak kell majd megfelelniük. A rendeletben foglalt feltételek a szakértők szerint gyakorlatilag betarthatatlanok, ebből arra lehet következtetni, hogy a kormány szűkíteni kívánja ezen intézmények körét. Egyes vélekedések szerint a rendelet célja is a felsőoktatásba bejutók számának csökkentése, jelen esetben anyagi alapon való szelektálással.

Az új szabály értelmében csak azok az intézmények maradhatnak meg, amelyekben a képzés indulásának tanévére beiratkozott tanulók legalább 80 százaléka az intézményben marad érettségikor is, és szintén alapkövetelmény, hogy a tanulók 90 százaléka az érettségi mellett középfokú nyelvvizsgát tegyen. 2017 őszéig kell ezeknek a kritériumoknak megfelelni, ami azt jelenti, hogy olyan évfolyamok is érintettek az ügyben, amelyek már megkezdték tanulmányaikat.

Egy iskolaigazgató a Népszabadságnak úgy nyilatkozott, hogy ellenzi a rendeletet. Mint elmondta az, hogy egy iskola megfelel-e ezeknek a kritériumoknak, független attól, hogy milyen munkát végeznek a  pedagógusok, és hogy milyen a képzés minősége. Sokan lemorzsolódnak – főleg az első év végeztével -, így érthetetlen, hogy miért az első évfolyam alapján számolnak, amely tulajdonképpen egy próbaév. Amennyiben a kormány a lemorzsolódást kívánja csökkenteni, úgy a százalékokat az első év végén esedékes felmérő után kellene előírniuk az érettségihez, nem a belépéskor. Az érettségi vizsgaszabály szerint a tanuló nem köteles a célnyelvből emelt szintű érettségit tenni (ez egyenértékű a középfokú nyelvvizsgával), ha úgy dönt, hogy neki elég a középszintű érettségi – mondta az igazgató. Így a 90 százalék nagyon magas követelménynek tűnik.

Egy biztos, a szakmai szervekkel nem történt előzetes egyeztetés, hasonlóan sok más korábbi esethez. A Népszabadság szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) két államtitkárságán egymásnak ellentmondó döntések születnek. A felsőoktatási államtitkárság 2020-tól a felsőoktatási felvételit a nyelvvizsga meglétéhez köti, a közoktatásért felelős államtitkárság viszont ezzel a mostani döntésével ellehetetleníti azokat az iskolákat, amelyek a legnagyobb arányban juttatják középfokú nyelvvizsgához tanulóikat.

Szakértők úgy vélik, hogy vagy kommunikációs probléma áll fenn a csúcsminisztérium egyes alterületei között, vagy a kormány azt akarja elérni, hogy szűnjön meg ez az iskolatípus. Ebben az esetben viszont a jövőben nagy eséllyel csak azok a diákok juthatnak majd nyelvvizsgához az érettségi mellé, akiknek a szülei meg tudják fizetni a külön nyelvtanárt. Így a felsőoktatásba való bekerülés jelentősen nehezebb lesz majd a rosszabb anyagi háttérrel rendelkező diákok esetében.

abcug.hu

Friss cikkek

felvi2015
Már csak pár napja maradt azoknak, akik szeptembertől valamely felsőoktatási intézményben kívánják tanulmányaikat folytatni, hogy beadják jelentkezésüket. A jelentkezési határidő 2015. február 15. éjfél. A... Tovább!
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint az általános iskolai tanulóknak péntekig kell benyújtaniuk jelentkezésüket a nappali tagozatos középiskolákba a középfokú felvételi eljárás során. A középfokú felvételi... Tovább!
9osztaly
Szerdán számolt be cikkében a Magyar Nemzet arról, hogy a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója kihelyezett mezőkövesdi ülésén többek között a kilencéves általános iskola bevezetéséről is tárgyalásokat folytat. Rogán... Tovább!
tablet
Az utóbbi években egyre nagyobb területet hódít el a digitális alapú oktatás. Ez talán nem is csoda, hiszen a passzív részvételt élményszerű, interaktív tanulássá varázsolja át. Január végén a Samsung cég újabb... Tovább!
papir_repulo
A gimnáziumi férőhelyek csökkentése ellen és a továbbtanulás mellett álltak ki az MTA munkatársai egy új tanulmányukkal. Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének hét kutatója „Az érettségi védelmében” című... Tovább!
dualis
Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár tájékoztatása szerint jövő szeptembertől közel 800-an kezdhetik meg felsőoktatási tanulmányaikat duális képzésben. 17 oktatási intézmény már jelezte, hogy... Tovább!
mta_tamogatas
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ősszel hirdette meg programját, amelynek keretében olyan kutatási terveket támogatnak, amelyek az iskolai tanulást segítő módszerek vizsgálatát és fejlesztését célozzák meg. A... Tovább!
radiator
A Napi Gazdaság 19 hazai egyetem körében végzett összegzése szerint 12 egyetem függeszti fel részlegesen működését a karácsonyi ünnepek alatt. A leállások rektori utasításra történnek, és az intézkedés előre... Tovább!
felső banner
Header-banner

Bejelentkezés

jobb alsó banner
Header-banner