Header-banner
felső banner
diákmunka
Nyaranta több ezer diák vállal munkát. Gyakran csak a nyaralásra való szeretnék megkeresni, de sok olyan diák is munkát vállal, aki a tanulmányai folytatására szánja a keresetét. A munkák nagyon változatosak,... Tovább!

Az idei tanévben a középiskolák többségében nem lesz felvételi vizsga

vizsgaAz idei tanévben az iskolák több mint fele nem tart majd felvételi vizsgát, hanem az általános iskolai tanulmányi eredmények alapján rangsorolja és veszi fel a tanulókat. 487 középiskola írta elő, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók előzetesen vegyenek részt a központi írásbeliken – derül ki az Oktatási Hivatal (OH) mai közleményéből. Ezeknek az iskoláknak a listája megtalálható az OH honlapján, ahonnan letölthetők az írásbeli vizsgákra való jelentkezési lapok is.

Veszélyben vannak az alapítványi iskolák

osztalyterem_04Az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete (AME) szerint tömegesen zárhatnak be magán- és alapítványi iskolák, ha a jövő évi költségvetést a jelenlegi formájában fogadja el az országgyűlés. A tervezet ugyanis különbséget tesz a pedagógusok béremelésének finanszírozásakor az állami, egyházi iskolák és a nem állami, egyházi fenntartású iskolák között.

Véget értek az őszi írásbeli érettségik

osztalyteremAz Oktatási Hivatal (OH) tájékoztatása szerint szerdán rendben befejeződtek az idei őszi írásbeli vizsgák. Az elmúlt tíz napban mintegy 8 ezer vizsgázó tett több mint 10 ezer vizsgát, összesen 122 helyszínen. Az őszi vizsgaidőszakban legtöbb a javító érettségi (3500 vizsga, 35 százalék). Jelentős, több mint 2800 a "rendes" érettségi vizsgák száma, ez 28 százalékot jelent.

Varga Mihály: több jól képzett szakmunkásra van szükség

szereloOktóber elején rendezték meg a franciaországi Lille-ben a fiatal európai szakemberek Euroskills elnevezésű vetélkedőjét. A szakmák Európa-bajnokságán a magyar csapat 25 ország közül hatodik helyezést ért el, 20 érmet nyert. A verseny magyar nyerteseit hétfőn köszöntötték, Budapesten. A rendezvényen részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is, aki szerint sokkal több kiváló szakmunkásra és technikusra van szükség a magyar gazdaság fejlődéséhez, mint amennyit a jelenlegi oktatási rendszer képez.

Megkezdődtek az őszi érettségik

oszi_erettsegiAz Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint pénteken rendben megkezdődött az idei tanév őszi érettségi időszaka. Az első nap a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáira került sor, ma pedig a magyar nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáit tartották. Az írásbelik október 10-étől október 27-éig tartanak. Az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdete november 6., vége pedig november 10., a középszintű szóbeli vizsgák időszaka november 17-22.

Oldalak

Friss cikkek

felvi2015
Már csak pár napja maradt azoknak, akik szeptembertől valamely felsőoktatási intézményben kívánják tanulmányaikat folytatni, hogy beadják jelentkezésüket. A jelentkezési határidő 2015. február 15. éjfél. A... Tovább!
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint az általános iskolai tanulóknak péntekig kell benyújtaniuk jelentkezésüket a nappali tagozatos középiskolákba a középfokú felvételi eljárás során. A középfokú felvételi... Tovább!
9osztaly
Szerdán számolt be cikkében a Magyar Nemzet arról, hogy a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója kihelyezett mezőkövesdi ülésén többek között a kilencéves általános iskola bevezetéséről is tárgyalásokat folytat. Rogán... Tovább!
tablet
Az utóbbi években egyre nagyobb területet hódít el a digitális alapú oktatás. Ez talán nem is csoda, hiszen a passzív részvételt élményszerű, interaktív tanulássá varázsolja át. Január végén a Samsung cég újabb... Tovább!
papir_repulo
A gimnáziumi férőhelyek csökkentése ellen és a továbbtanulás mellett álltak ki az MTA munkatársai egy új tanulmányukkal. Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének hét kutatója „Az érettségi védelmében” című... Tovább!
dualis
Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár tájékoztatása szerint jövő szeptembertől közel 800-an kezdhetik meg felsőoktatási tanulmányaikat duális képzésben. 17 oktatási intézmény már jelezte, hogy... Tovább!
mta_tamogatas
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ősszel hirdette meg programját, amelynek keretében olyan kutatási terveket támogatnak, amelyek az iskolai tanulást segítő módszerek vizsgálatát és fejlesztését célozzák meg. A... Tovább!
radiator
A Napi Gazdaság 19 hazai egyetem körében végzett összegzése szerint 12 egyetem függeszti fel részlegesen működését a karácsonyi ünnepek alatt. A leállások rektori utasításra történnek, és az intézkedés előre... Tovább!
felső banner

Középszintű oktatás

Header-banner

Bejelentkezés

Archívum

jobb alsó banner
Header-banner