Header-banner
felső banner
diákmunka
Nyaranta több ezer diák vállal munkát. Gyakran csak a nyaralásra való szeretnék megkeresni, de sok olyan diák is munkát vállal, aki a tanulmányai folytatására szánja a keresetét. A munkák nagyon változatosak,... Tovább!

Nem old meg semmit a kilenc osztály?

9osztalySzerdán számolt be cikkében a Magyar Nemzet arról, hogy a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója kihelyezett mezőkövesdi ülésén többek között a kilencéves általános iskola bevezetéséről is tárgyalásokat folytat. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetőjének tájékoztatása szerint a Fidesz-KDNP frakció olyan intézkedéseket vár a kormánytól, amelyek segítségével emelhető a közoktatásban a képzés színvonala, elérhető, hogy a szakképzés valóban szakmát és boldogulást adjon, továbbá csökkenthető legyen a lemorzsolódás az egyetemeken és főiskolákon.

Rogán Antal elmondta, hogy az oktatás átalakításának, illetve az általános iskolai képzés idejének egy évvel való meghosszabbításának gondolata Pokorni Zoltántól származik, és a frakció ezt is, mint minden javaslatot megvitat.

Ugyanakkor a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint a kilenc évfolyamos általános iskola bevezetése nem jelent megoldást az oktatási rendszer problémáira. Keszei Sándor, a szervezet elnökének mai közleménye szerint az elmúlt években fokozatosan romlott a magyar diákok teljesítménye a szövegértés, az alkalmazott matematikai, valamint az alkalmazott természettudományi műveltség területén, és ezt a nemzetközi mérések is megerősítik. A kilenc évfolyamos általános iskola bevezetése nem old meg semmit, mivel az vizsgálatok szerint súlyos rendszerhibák okozzák a problémát, amely átível az oktatási kormányzatokon.

Keszei szerint a Nemzeti alaptantervben előírt ismeretanyag mennyisége túl sok, messze a gyerekek aktuális fejlettségi szintje fölött van. A szakember szerint ezért nem az évfolyamok számát kell növelni, hanem jelentős, 50 százalékos tananyagcsökkentésre van szükség.

Az egyesület álláspontja szerint az állami iskolafenntartás nem biztosítja a szükséges pedagóguslétszámot a törvényben előírt óraszámokhoz, a csoportbontáshoz, az egyéni foglalkozásokhoz. Az oktatás színvonalát a pedagógusok bérének emelése sem emelte meg. Problémák vannak többek között a tankönyvekkel, az iskolák felszereltségével és a tanítási módszerekkel is.

Szintén kedvezőtlen jelenség, hogy a 16 éves korig tartó tankötelezettség bevezetése miatt évente mintegy tízezer tanuló kerül ki végzettség nélkül az iskolarendszerből. Keszei szerint nem az évfolyamszám emelése a megoldás: olyan jogszabályokra van szükség, amelyek támogatják a gyermekek tanulását, szükség van befogadó iskolákra, hatékonyabb oktatásszervezési és pedagógusi módszerek bevezetésére, felkészült tanerőre és etikusan működő iskolákra.

pecsma.hu

Friss cikkek

felvi2015
Már csak pár napja maradt azoknak, akik szeptembertől valamely felsőoktatási intézményben kívánják tanulmányaikat folytatni, hogy beadják jelentkezésüket. A jelentkezési határidő 2015. február 15. éjfél. A... Tovább!
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint az általános iskolai tanulóknak péntekig kell benyújtaniuk jelentkezésüket a nappali tagozatos középiskolákba a középfokú felvételi eljárás során. A középfokú felvételi... Tovább!
9osztaly
Szerdán számolt be cikkében a Magyar Nemzet arról, hogy a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója kihelyezett mezőkövesdi ülésén többek között a kilencéves általános iskola bevezetéséről is tárgyalásokat folytat. Rogán... Tovább!
tablet
Az utóbbi években egyre nagyobb területet hódít el a digitális alapú oktatás. Ez talán nem is csoda, hiszen a passzív részvételt élményszerű, interaktív tanulássá varázsolja át. Január végén a Samsung cég újabb... Tovább!
papir_repulo
A gimnáziumi férőhelyek csökkentése ellen és a továbbtanulás mellett álltak ki az MTA munkatársai egy új tanulmányukkal. Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének hét kutatója „Az érettségi védelmében” című... Tovább!
dualis
Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár tájékoztatása szerint jövő szeptembertől közel 800-an kezdhetik meg felsőoktatási tanulmányaikat duális képzésben. 17 oktatási intézmény már jelezte, hogy... Tovább!
mta_tamogatas
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ősszel hirdette meg programját, amelynek keretében olyan kutatási terveket támogatnak, amelyek az iskolai tanulást segítő módszerek vizsgálatát és fejlesztését célozzák meg. A... Tovább!
radiator
A Napi Gazdaság 19 hazai egyetem körében végzett összegzése szerint 12 egyetem függeszti fel részlegesen működését a karácsonyi ünnepek alatt. A leállások rektori utasításra történnek, és az intézkedés előre... Tovább!
felső banner
Header-banner

Bejelentkezés

jobb alsó banner
Header-banner