Header-banner
felső banner
diákmunka
Nyaranta több ezer diák vállal munkát. Gyakran csak a nyaralásra való szeretnék megkeresni, de sok olyan diák is munkát vállal, aki a tanulmányai folytatására szánja a keresetét. A munkák nagyon változatosak,... Tovább!

Szeptembertől megmérettetnek a gyerekek

testnevelesÖsszesen mintegy 2,2 milliárd forintból dolgozott ki egy új testnevelési stratégiát a miniszterelnök tanácsadója által vezetett szervezet. A Balogh Gábor olimpiai bajnok öttusázó által irányított Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) még 2013-ban nyerte el az uniós támogatást a szóban forgó stratégia megalkotására. Az akkori hírek arról számoltak be a projekt keretében addigra már több mint 100 millió forintot költött el a szervezet, többek közt telefonokra, számítógépekre és hét darab személyautó tartós bérlésére. Továbbá 99 millió forintot költhetett televíziós marketingre a közbeszerzési terve szerint.

A stratégia időközben már el is készült, és az MDSZ ismertette is annak tartalmát. A tervek szerint szeptembertől minden iskolás gyereknek egységes fizikai, illetve fittségi teszten kell átesnie. Ennek keretében mérik majd egyebek mellett a gyerekek hajlékonyságát, alkatát, illetve testarányait, többek között tolómérővel és mérődobozzal. A méréshez szükséges egységcsomagok értéke egyenként 72 ezer forint, ezt minden iskola ingyenesen megkapja majd, várhatóan már a jövő hét végéig. 30 órás tanfolyamot is szerveznek majd, ezen mintegy 7 ezer tanár vesz majd részt.

Az új rendszer, azaz a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT) az információk szerint nyolc gyakorlatot foglal magában, amelyekkel mérik majd a gyerekek alkatát, testarányait és hajlékonyságát is. A hasizom erősségét mérőcsíkkal nézik majd, törzsemeléskor pedig tolómérővel mérik majd a talaj és a gyerek álla közti távolságot, illetve egy mérődobozzal az iskolások hajlékonyságát. Az új trendszerben a Cooper-tesztet felváltja majd az úgynevezett ingafutás. Ennél a gyakorlatnál 15-20 métert kell egy irányba lefutni sípszóig, majd visszafelé a következő sípszóig, oda-vissza kifulladásig.

A stratégia részeként bevezetésre kerül a jövőben egy új informatikai rendszer is, amelynek segítségével a testnevelő tanárok egységes rendszerben tudják majd rögzíteni a mért adatokat és eredményeket. A diákoknak, illetve szüleiknek lehetőségük lesz majd betekinteni az őket érintő adatokba, az iskolák igazgatói, illetve a tankerületi felügyelők azonban minden adathoz hozzáférhetnek majd.

vs.hu

Friss cikkek

felvi2015
Már csak pár napja maradt azoknak, akik szeptembertől valamely felsőoktatási intézményben kívánják tanulmányaikat folytatni, hogy beadják jelentkezésüket. A jelentkezési határidő 2015. február 15. éjfél. A... Tovább!
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint az általános iskolai tanulóknak péntekig kell benyújtaniuk jelentkezésüket a nappali tagozatos középiskolákba a középfokú felvételi eljárás során. A középfokú felvételi... Tovább!
9osztaly
Szerdán számolt be cikkében a Magyar Nemzet arról, hogy a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója kihelyezett mezőkövesdi ülésén többek között a kilencéves általános iskola bevezetéséről is tárgyalásokat folytat. Rogán... Tovább!
tablet
Az utóbbi években egyre nagyobb területet hódít el a digitális alapú oktatás. Ez talán nem is csoda, hiszen a passzív részvételt élményszerű, interaktív tanulássá varázsolja át. Január végén a Samsung cég újabb... Tovább!
papir_repulo
A gimnáziumi férőhelyek csökkentése ellen és a továbbtanulás mellett álltak ki az MTA munkatársai egy új tanulmányukkal. Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének hét kutatója „Az érettségi védelmében” című... Tovább!
dualis
Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár tájékoztatása szerint jövő szeptembertől közel 800-an kezdhetik meg felsőoktatási tanulmányaikat duális képzésben. 17 oktatási intézmény már jelezte, hogy... Tovább!
mta_tamogatas
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ősszel hirdette meg programját, amelynek keretében olyan kutatási terveket támogatnak, amelyek az iskolai tanulást segítő módszerek vizsgálatát és fejlesztését célozzák meg. A... Tovább!
radiator
A Napi Gazdaság 19 hazai egyetem körében végzett összegzése szerint 12 egyetem függeszti fel részlegesen működését a karácsonyi ünnepek alatt. A leállások rektori utasításra történnek, és az intézkedés előre... Tovább!
felső banner
Header-banner

Bejelentkezés

jobb alsó banner
Header-banner