Header-banner
felső banner
diákmunka
Nyaranta több ezer diák vállal munkát. Gyakran csak a nyaralásra való szeretnék megkeresni, de sok olyan diák is munkát vállal, aki a tanulmányai folytatására szánja a keresetét. A munkák nagyon változatosak,... Tovább!

Terápiás nyári táborok Fóton

lovasterapiaA Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is szervez táborokat a fogyatékkal és pszichés zavarokkal élő gyermekeknek Fóton. A MOL Új Európa Alapítvány támogatásával megvalósuló táborok célja, hogy a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás Központjának foglalkozásaira járó gyerekek az iskolai szünidő alatt se nélkülözzék kedvenc lovaikat, és részt vehessenek különféle játékos fejlesztő foglalkozásokon.

Június 23-27. között először a „Fortissimo” zenés tábor kerül megrendezésre. A programokra a 6-16 éves, látássérült, gyengénlátó, vak, halmozottan sérült gyermekek várják. A táborban a gyerekeknek lehetőségük lesz megismerkedni számtalan hangszerrel, azokat bátran kipróbálhatják, közösen énekelhetnek és zenélhetnek.

A második tábor mottója: Mindenki tehetséges valamiben: „(Lovas)csillag születik”. Ez a tábor június 30-tól július 4-ig tart majd, célja, hogy minden gyereknek megmutassa, hogy miben tehetséges. Mindezt nagyban segíti, hogy a terapeuták jól ismerik az évközben hozzájuk járó gyermekeket, és most a táborban még inkább törekedni fognak arra, hogy a gyerekek kibontakoztathassák tehetségüket. A lovas foglalkozások mellett ezért szerepet kap majd a virágkötés, a kézműves mesterségek, a mesemondás, a tánc, az éneklés, a zene és a versmondás is. De emellett a gyerekek kipróbálhatják magukat a drámajátékban, ügyességi-gyorsasági feladatokban is, vagy abban, hogy mennyire önállóak. A záró program színes műsoraira a szülőket is szeretettel várják.

A „Vándorcirkusz” nevű tábor lesz a harmadik a sorban, július 7-től július 11-ig. Ebben a táborban 8-16 éves pszichés zavarokkal küzdő és fogyatékkal élő - tanulásban akadályozott, értelmileg akadályozott, autista, hiperaktív, magatartásproblémás és figyelemzavaros – fiatalok készítenek elő egy cirkuszi előadást, amelyet a táborozás végén mutatnak majd be. Az előadást a rendelkezésükre álló eszközökből, lehetőségekből és saját élményeik alapján kell megrendezniük.

A programsorozatot a július 14-18. között megrendezésre kerülő tábor zárja majd, melynek keretében a mindennapi élethez szükséges képességek fejlesztése kap majd kiemelt szerepet. A táborozóknak lehetőségük lesz bepillantani a lovak gondozásába, megtanulhatják, hogy hogyan kell a lovakat ellátni, etetni, hogyan kell az istállót takarítani, a lovak felszereléseit ápolni, a lovakat legeltetni, fürdetni. Megismerhetik majd, hogyan zajlik a patkolás, a körmölés és az állatorvosi vizsgálat. Mindez hasznukra lehet a hétköznapokban is, hiszen a szakértők véleménye szerint a motivált környezetben megszerzett tudást a sérült gyerekek könnyebben hasznosítják a mindennapi tevékenységeik során.

orientpress.hu

idesuss.hu

Friss cikkek

felvi2015
Már csak pár napja maradt azoknak, akik szeptembertől valamely felsőoktatási intézményben kívánják tanulmányaikat folytatni, hogy beadják jelentkezésüket. A jelentkezési határidő 2015. február 15. éjfél. A... Tovább!
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint az általános iskolai tanulóknak péntekig kell benyújtaniuk jelentkezésüket a nappali tagozatos középiskolákba a középfokú felvételi eljárás során. A középfokú felvételi... Tovább!
9osztaly
Szerdán számolt be cikkében a Magyar Nemzet arról, hogy a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója kihelyezett mezőkövesdi ülésén többek között a kilencéves általános iskola bevezetéséről is tárgyalásokat folytat. Rogán... Tovább!
tablet
Az utóbbi években egyre nagyobb területet hódít el a digitális alapú oktatás. Ez talán nem is csoda, hiszen a passzív részvételt élményszerű, interaktív tanulássá varázsolja át. Január végén a Samsung cég újabb... Tovább!
papir_repulo
A gimnáziumi férőhelyek csökkentése ellen és a továbbtanulás mellett álltak ki az MTA munkatársai egy új tanulmányukkal. Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének hét kutatója „Az érettségi védelmében” című... Tovább!
dualis
Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár tájékoztatása szerint jövő szeptembertől közel 800-an kezdhetik meg felsőoktatási tanulmányaikat duális képzésben. 17 oktatási intézmény már jelezte, hogy... Tovább!
mta_tamogatas
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ősszel hirdette meg programját, amelynek keretében olyan kutatási terveket támogatnak, amelyek az iskolai tanulást segítő módszerek vizsgálatát és fejlesztését célozzák meg. A... Tovább!
radiator
A Napi Gazdaság 19 hazai egyetem körében végzett összegzése szerint 12 egyetem függeszti fel részlegesen működését a karácsonyi ünnepek alatt. A leállások rektori utasításra történnek, és az intézkedés előre... Tovább!
felső banner
Header-banner

Bejelentkezés

jobb alsó banner
Header-banner