Header-banner
felső banner
diákmunka
Nyaranta több ezer diák vállal munkát. Gyakran csak a nyaralásra való szeretnék megkeresni, de sok olyan diák is munkát vállal, aki a tanulmányai folytatására szánja a keresetét. A munkák nagyon változatosak,... Tovább!

Ilyen támogatások segítik az iskolakezdést

ceruzakA következő tanév kezdetéig már csak alig két hónap van hátra. A szeptemberi iskolakezdés minden évben nagy kiadást jelent a szülők számára, hiszen meg kell vásárolni a tankönyveket és a tanszereket is, ezek ára pedig több tízezer forintra is rúghat. Ilyenkor minden segítség jól jön, de tekintsük át, hogy pontosan milyen támogatásokat igényelhetünk.

A szeptemberben kezdődő tanévtől – a rászorulók mellett – már két évfolyamon is ingyenes lesz a tankönyv, tehát mind az elsősök, mind a második osztályosok ingyen kaphatják a tankönyveket. Igaz, ebben az esetben a könyveket nem tarthatják meg, és a tanév végén vissza kell szolgáltatniuk az iskoláknak. Fontos azonban tudni, hogy amennyiben a könyvek megrongálódnak, úgy a kárt ki kell fizetni. Tavaly mindösszesen 708 ezer iskolás tanulhatott ingyen tankönyvekből. Az állam 12 ezer forintot szán idén is a támogatott diákok tankönyvcsomagjaira.

Az ingyenes tankönyvek mellett egyéb támogatások is igénybe vehetőek. Így azok a munkavállalók, akiknek a gyermeke, illetve a velük egy háztartásban élő házastársuk gyermeke közoktatásban tanul, családi pótlékra jogosult, kérhet iskolakezdési támogatást béren kívüli juttatásként. Ennek mértéke a minimálbér 30 százaléka, ami idén 30 450 forint. A támogatást utalvány formájában kaphatják meg a szülők, utólagos elszámolásra már nincs lehetőség. A támogatást mindkét szülő kérheti (akár ugyanattól a munkáltatótól is) évente egy alkalommal, gyermekenként. Az utalványokat tankönyvek, taneszközök és ruházat vásárlására lehet fordítani, a tanévkezdés előtti 60. naptól.

A munkáltatói támogatás mellett számos önkormányzat is segíti a rászorulókat beiskolázási segéllyel. Ennek értéke jellemzően 5-10 ezer forint, formáját tekintve lehet utalvány vagy iskolakezdési csomag is. A részletekről a helyi önkormányzatoknál lehet érdeklődni. Például Budapest I. kerületében jelenleg 10 ezer forint értékben lehet gyermekvédelmi Erzsébet-utalványhoz jutni, amennyiben a szülők jövedelme nem ér el egy megadott határt. A támogatás azoknak az általános iskolásoknak jár, akik lakcímmel rendelkeznek a kerületben, illetve azoknak a nappali tagozatos középiskolásoknak, akik még nem töltötték be a 19. életévüket.

eduline.hu

Friss cikkek

felvi2015
Már csak pár napja maradt azoknak, akik szeptembertől valamely felsőoktatási intézményben kívánják tanulmányaikat folytatni, hogy beadják jelentkezésüket. A jelentkezési határidő 2015. február 15. éjfél. A... Tovább!
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint az általános iskolai tanulóknak péntekig kell benyújtaniuk jelentkezésüket a nappali tagozatos középiskolákba a középfokú felvételi eljárás során. A középfokú felvételi... Tovább!
9osztaly
Szerdán számolt be cikkében a Magyar Nemzet arról, hogy a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója kihelyezett mezőkövesdi ülésén többek között a kilencéves általános iskola bevezetéséről is tárgyalásokat folytat. Rogán... Tovább!
tablet
Az utóbbi években egyre nagyobb területet hódít el a digitális alapú oktatás. Ez talán nem is csoda, hiszen a passzív részvételt élményszerű, interaktív tanulássá varázsolja át. Január végén a Samsung cég újabb... Tovább!
papir_repulo
A gimnáziumi férőhelyek csökkentése ellen és a továbbtanulás mellett álltak ki az MTA munkatársai egy új tanulmányukkal. Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének hét kutatója „Az érettségi védelmében” című... Tovább!
dualis
Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár tájékoztatása szerint jövő szeptembertől közel 800-an kezdhetik meg felsőoktatási tanulmányaikat duális képzésben. 17 oktatási intézmény már jelezte, hogy... Tovább!
mta_tamogatas
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ősszel hirdette meg programját, amelynek keretében olyan kutatási terveket támogatnak, amelyek az iskolai tanulást segítő módszerek vizsgálatát és fejlesztését célozzák meg. A... Tovább!
radiator
A Napi Gazdaság 19 hazai egyetem körében végzett összegzése szerint 12 egyetem függeszti fel részlegesen működését a karácsonyi ünnepek alatt. A leállások rektori utasításra történnek, és az intézkedés előre... Tovább!
felső banner
Header-banner

Bejelentkezés

jobb alsó banner
Header-banner